MEDCALF Laura

1996, Budapest, HU

Medcalf Laura magyar-brit származású multidiszciplináris alkotó 2018-ban szerzett diplomát az Egyesült Királyságban, az Arts University Bournemouthon, ahol a dél-angliai tenger közelsége ösztönözte arra, hogy kidolgozza sajátos alkotói módszerét. Természettudományi és botanikai kutatásait a londoni Kew Gardens Archívumában folytatta. Alkotásait számos egyéni kiállításon mutathatta be Magyarországon. 2023-ban a Magyar Kertörökség Alapítvány meghívására két egyéni kiállításon is debütált Fertődön az Esterházy-kastélyban a IV. Mőcsényi Mihály Kerttörténeti és Kertművészeti „Kertörökség és a víz elem” című konferencia keretén belül. „A Víz Mentén” című válogatása a Narancsházban és a kastély impozáns Nyári Ebédlőjében került kiállításra. 2024 tavaszán a Brody House meghívására a The Workshop Gallery-ben mutatkozott be „Seek Your Light” címmel, majd májusban „Efemer” címmel nyílt meg kiállítása a Tér-Kép Galériában.

Művészeti rezidenciákon is aktívan szerepel; 2022-ben a bölcskei Szent András Kastély meghívására, a Duna mentén szervezett nemzetközi művésztelepen vett részt, majd 2024-ben egy badacsonyörsi művésztelepre kapott meghívást, melynek záró csoportos kiállításán a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumban mutatta be a program alatt készült munkáit. Művészete emellett Londonban, Oxfordban, Kirkcudbrightban és Hastingsben került bemutatásra. 2024 decemberében Isztambulban mutatja be négy kiválasztott művét.