A kiállítást megnyitja: Barabási Albert-László, hálózatkutató, képzőművész
“Hová, nincsen hová, minden itt van, és minden mi vagyunk.”
(Esterházy Péter: A Bermuda-háromszög)
Weiler Péter 2022-ben megrendezett Kár lett volna disszidálni című retrospektív kiállítása a művész harmincéves képzőművészeti útjának egyik legfontosabb kérdését, a Menni vagy maradni? dilemmáját járta körül egy perszonális aspektusból. E mostani tárlat ennek az útnak az egyenes folytatása, azonban az alkotó egy tágabb dimenzióból tekint rá a felvetett kérdésre, ennek vizsgálatához pedig olyan magyar művészekkel, tudósokkal lép párbeszédbe az Apollo Gallery tereiben, akik az egész világ számára maradandót alkottak.
Lehet-e itthonról világsikert elérni, vagy szükséges, hogy kilépjünk az otthon jelentette szűk buborékból ahhoz, hogy a teljesítményünkre felfigyeljen a világ? Mit jelent a hazaszeretet annak, aki itthon maradt, és hogyan kötődik a gyökereihez az, aki messzire ment, hogy a bennük forrongó vágynak teret engedjen? Weiler Péter a mostani kiállításon olyan magyar hősöknek állít emléket, akiket világszinten ismernek, és akik közül a legtöbben ugyan a történelmi viharok következtében elhagyni kényszerültek Magyarországot, de mindvégig hűek maradtak a hazájukhoz.
„Az életrajzokban szinte kivétel nélkül közös, hogy a tehetséghez akaraterő párosul. Bármennyi kihívással, nehézséggel, megpróbáltatással kellett szembenézniük, nem adták fel, még ha olykor értelmetlennek vagy reménytelennek is tűnt, amit csinálnak, amiért küzdenek.” Az ő kitartásuk az, amiből mi is erőt meríthetünk, így a kiállítás pozitív üzenetet hordoz.
E mostani kiállítás rámutat az alkotó változatos anyaghasználatára is. Weiler Pétert a legtöbben a digitálisan tervezett giclée printjeiről ismerjük, amelyeken nosztalgikus, olykor banális jeleneteken keresztül fogalmazza meg a Kádár-kor vagy a jelenkori anomáliákat. Az alkotó azonban otthonosan mozog különféle médiumokban, nemrégiben pedig visszatért a klasszikus olaj-vászon képekhez. Ezek a friss művek jelentik e kiállítás magját: az érzékeny, festői megfogalmazás az ábrázolt személyek lelkivilágának és tehetségének gazdagságával analóg.
A kiállítás felső terében zománcmunkák is szerepelnek, amelyekhez hasonló esztétika elsőként 2020-ban az alkotó Checkout című kiállításán jelent meg, amelyen a New York-ban található, de egykoron magyar tulajdonosok által üzemeltetett Chelsea Hotel híres művészeinek portréit állította ki. E művek művészettörténeti referenciái a Pécsi Műhely hetvenes évekbeli, Bonyhádon végzett zománcművészeti kísérleteiben keresendők, így Weiler tulajdonképpen Pécshez, saját hazájához való kötődése is megjelenik e térben.
A kiállítás második terme egy immerzív élményt kínál a látogatóknak: a félhomályban élesen megvilágított művek a Void sorozat legújabb darabjai, amelyek Weiler személyes élettörténetéből kiindulva az emlékezet elhalványulásáról, az otthon tünékenységéről, valamint a világba vetettség okozta magányról egyaránt szólnak. A művek látványa vizuálisan reflektál a régi diavetítők falra projektált képére, az üres dia, az eltűnt és hiányzó kép kölcsönözte éles fény és a körülötte levő árnyék drámaiságot kölcsönöz ezeknek a kompozícióknak.
Weiler e minimalista, absztrakt festményekkel mutat rá, hogy bárhogy is döntünk, megyünk vagy maradunk, de a gyökereinktől, a múltunktól nem szakadhatunk el, mert az emlékeink és a kötődéseink eltörlésével a totális űr állapotába jutunk, ahol nincsenek már kapaszkodóink, csak bizonytalanság és fenyegetettség.
A kiállítás bár a múltba réved, tulajdonképpen mégis a jövőről szól. Mit adtak nekünk a magyarok, teszi fel a kérdést az alkotó – mi olyat, amelyekre büszkék lehetünk, és amelyek segítenek minket abban, hogy nem halványuló szeretettel gondoljunk saját hazánkra azokban a vérzivataros századokban is, amikor úgy tűnik, hogy nincsen remény.
KOCSIS Katica
