A kiállítás árlistája elérhető erre a linkre kattintva.
Ahol a színek térré, a képek belső tájakká válnak
Vannak képek, amelyek történeteket mesélnek, és vannak, amelyek egy másik világba nyitnak kaput. Manfred Makra festményei az utóbbiak közé tartoznak. A finoman egymásra rétegződő színmezők, a geometrikus formák és a szinte észrevétlen átmenetek olyan belső tájakat hívnak életre, amelyeknek nincsenek földrajzi koordinátái. Ezek a helyek a kép és a néző találkozásában születnek meg.
Az osztrák művész több mint négy évtizede elmélyülten építi saját festői világát. Munkássága a 20. századi geometrikus absztrakció, a konstruktív-konkrét művészet és a színmező festészet (Color Field painting) hagyományához kapcsolódik, miközben az európai modernizmus szellemi örökségét a távol-keleti esztétika érzékenységével és a kontemplatív képélmény lehetőségével gazdagítja.
Makra művészi gondolkodásának meghatározó fordulópontja volt találkozása az olasz festővel, Antonio Calderarával. A fiatal művész ekkor fordult végérvényesen az absztrakció felé. Calderara festészetében a geometrikus rend a fény, a szín és a csend érzékeny egyensúlyában bontakozik ki. Ez a szemlélet Makra művészetében is tovább él, ám önálló, rendkívül személyes festői nyelvvé formálódik.
Művei a 20. századi absztrakt festészet olyan mestereinek örökségével folytatnak párbeszédet, mint Piet Mondrian, Josef Albers vagy Mark Rothko. Festészetének fontos magyar vonatkozása is van: személyes barátság fűzte Konok Tamáshoz, a magyar geometrikus absztrakció egyik legjelentősebb képviselőjéhez. Kettejük művészetében közös a vonal, a szín és a geometrikus rend iránti érzékenység, valamint az a meggyőződés, hogy a legegyszerűbb képi eszközök is rendkívül összetett szellemi és érzelmi tartalmak hordozói lehetnek.
Makra festészetében a színek önálló életre kelnek, és a sík felületen a tér új dimenzióit nyitják meg. A gyakran húsz-huszonöt rétegben felvitt festék és a finom lazúrok különös mélységet kölcsönöznek a képfelületnek. A színek hol közeledni, hol távolodni látszanak, a határok feloldódnak, a sík pedig szinte észrevétlenül térbeli élménnyé alakul. A művész kompozíciói tudatosan felépített struktúrákból születnek, a színek kiválasztásában azonban az intuícióé a főszerep. Ahogyan egy zeneszerzőnél egyik hang hívja elő a következőt, Makra festészetében az első szín teremti meg a további színek lehetőségét. Az így kialakuló kapcsolatokból feszültségek és harmóniák születnek, megidézve Antonio Calderara színek barátságáról vallott elképzelését.
A PLACES kiállítás kiemelt figyelmet fordít a tér és az idő kapcsolatára is. Makra festészetében a vonalak és a színmezők eleven, folyamatosan változó viszonyrendszert alkotnak: a képek ritmusa, a geometrikus elemek ismétlődése és finom elmozdulásai a változás és az állandóság közötti érzékeny egyensúlyt teszik átélhetővé. Ezt a gondolkodásmódot érzékletesen példázza a Time Field Line Space sorozat, amelynek már a címe is a művész festészetének alapvető fogalmait kapcsolja össze. Az egyes kompozíciók apró eltérései új térbeli viszonyokat és mélységeket teremtenek, miközben a sorozat darabjai közös vizuális ritmussá rendeződnek. A tér itt a szemlélés időbeliségével fonódik össze: ahogy tekintetünk végighalad a felületeken, a formák újabb és újabb összefüggéseket tárnak fel. A festészet így az idő, a változás és az érzékelés különleges találkozási helyévé válik.
A festmények spirituális dimenziója legalább ilyen fontos. Makra gondolkodásában meghatározó szerepet játszik a keleti keresztény ikonok hagyománya, amelyben a kép a látható és a láthatatlan közötti átjáróként jelenik meg. Ezt a gondolatot a kortárs képfilozófia felől is megközelíti, különösen Gottfried Boehm ikonikus fordulatának szellemében, amely a képet önálló jelentésteremtő erővel ruházza fel. A festmény szellemi térként, a látható és a láthatatlan közötti küszöbként tárul fel a szemlélő előtt, akinek figyelme és értelmező jelenléte is hozzájárul a kép jelentésének kibontakozásához.
A japán művészet és esztétika ugyancsak mély nyomot hagyott Makra festői világában. A nó színház letisztult színpadképe, a kimonók sík felületen kibontakozó formavilága, a ritmus, az üresség és a kevés eszközzel megteremtett teljesség mind visszhangra találnak műveiben. Ebben a visszafogott, mégis rendkívül érzékeny képi világban a csend szinte tapintható jelenlétté sűrűsödik, az üres tér pedig végtelen lehetőségek hordozójává lesz.
A PLACES című kiállítás arra hívja a látogatót, hogy kilépjen a mindennapok felgyorsult ritmusából, és időt adjon a látásnak. Makra festményei a lassú, elmélyült szemlélés során fokozatosan tárják fel gazdag rétegzettségüket, miközben a néző személyes emlékeinek, érzéseinek és gondolatainak rezonanciaterévé válnak. Ebben a különleges találkozásban a műalkotás az önmagunkra ismerés lehetőségét hordozza. Ahogyan a művész a kiállításhoz írt gondolataiban megfogalmazza: amit egy műalkotásban keresünk, gyakran nem más, mint az a hely önmagunkban, amelyet elveszítettünk a világ zajában.
