Art & Sip by Apollo Gallery x Time Out Market - Apollo Gallery

Art & Sip by Apollo Gallery x Time Out Market

Művészeti eseménysorozat a Time Out Marketen 🎨

Havonta egy alkalommal az Apollo Gallery aktuális kiállító művésze és munkássága kerül közelebb a közönséghez. A programsorozat keretében három kiemelt műalkotás tekinthető meg a The Vault teremben, közvetlenül a Spirit Bar mellett, valamint az érdeklődők személyesen is találkozhatnak az alkotóval egy kellemes esemény során.

2026 február 3-án megnyílt kiállításunk az „Amit megőrzünk, amit továbbadunk”, három mester és három tanítvány kapcsolatán keresztül vizsgálja a művészi tudás továbbadásának kevéssé látható, mégis meghatározó rétegeit: azt a folyamatot, amelyben nem technikák, hanem látásmódok és gondolkodásmódok öröklődnek tovább.

A kiállítás különlegessége, hogy a tanítványokat a mesterek választották ki, így a bemutatott művek és szövegek nem reprezentációs szempontokat, hanem egy élő művészi hagyomány működését tükrözik. A felső térben a mesterek gondolatai és munkái a művészet miértjére fókuszálnak, míg az alsó térben a tanítványok alkotásai és a mester-tanítvány reflexiók egymás mellett olvashatók. A két tér más-más hangsúllyal szólal meg, mégis egymásba íródik: a mesterek művei a tanítványok között is felbukkannak, a tanítványok közül pedig néhány munka a mesterek mellé kerül.

Kiállító művészek:

Baksai József – Kristófy Dániel

Gaál József – Palágyi Balint Sándor

Szurcsik József – Reining Vivien

Kurátor: Nagy Nikolett Colette

Kurátorasszisztens: Hannya Eszter

Az est hangulatát a Market egy erre az alkalomra megalkotott, limitált kiadású koktéllal teszi teljessé, amely vizuálisan és koncepcionálisan is a művész alkotásaiból merít inspirációt. A koktél az esemény ideje alatt a Spirit Barban lesz elérhető.

Részletek:
📍 Helyszín: The Vault — Time Out Market Budapest, Corvin Palace
🗓 Időpont: 2026. február 19. (csütörtök)
🕕 Időpont: 18:00–20:00
👥 Az esemény nyilvános, mindenkit szeretettel várunk.

A kiállítás a március közepéig továbbra is látogatható.